"A gátseb gyógyulásáért
A gátsérülés olyan, mint a bordatörés, nem tudjuk begipszelni, rögzíteni, a gát minden testhelyzetünkben,
minden levegővételnél dolgozik. Sokszor hallható tanács, hogy szülés után az anyuka üljön úszógumin, ez
azonban rossz az ödémás gátnak, mert rontja a terület vérkeringését és késlelteti a sebgyógyulást. Jó, ha
egy hétig a friss anyuka zárt lábbal ül, áll és fekszik, mert a sérült szövetnek nyugalomra van szüksége.
Helytelen a korai intimtorna, erre majd a 10-15. naptól lesz szükség. Addig is a tudatos mozgással sokat
tehetünk a megfelelő regenerálódásért, a későbbi problémák elkerüléséért. Meg kell gondolni hogyan
emelgessünk, de azt is, hogyan álljunk, menjünk, vagy éppen hogyan kössük be a cipőfűzőnket, miként
tüsszentsünk. A kímélő mindennapi mozgásokat meg lehet tanulni! A gátseb gyógyulását segíti még a hűtés,
a hideg légfürdőztetés (pl. alsónemű nélküli szellőztetés, a hajszárító hideg funkciójának használata)
illetve az aromaterápiás gátsebolaj. Úszógumi helyett jobb a légpárna (dynaerpárna) vagy nagy labdára
ülni, hogy a gát ödémáját csökkentsük. Az első napokban a legjobb a fekvés, gyakori rövid sétákkal
megszakítva."
(forrás: BABA PATIKA 2007 AUGUSZTUS, Székely Petra, Berényi Grilla gyógytornász és szülésfelkészítő tanácsa alapján)